2015. augusztus 11., kedd
5 posted at 6:53
Jóvá tenni, nem elcseszni
Szerettem volna, ha valami legalább ma jól megy. A "ez nem matek óra" húzásommal leakasztottam Danielle–t a témáról, szóval még reménykedtem benne, hogy ma jól sülnek el a dolgok. Nem tudtam, hogy Danielle milyen tanuló, de biztos, hogy jobb volt, mint én. Na meg, ha dili dokihoz járt biztos, hogy értette ezt az izét.
Amikor kiviharzott a teremből, köpni, nyelni nem tudtam. Úgy meglepődtem, hogy csak másodjára hallottam meg a tanár kérdését.
– Hemmings, szolgálna valami magyarázattal arról, hogy miért rohant ki Ms. Ray?
Oh, ha én tudnám, akkor jó lenne. Ha azt válaszolnám, hogy flúgos a csaj, akkor biztos, hogy Sydney–ig repülnék, így hát hazudtam, mert olyan jól ment nekem.
– Nem érezte jól magát.
Még igaz is lehetett. Elég feldúltnak és fehérnek tűnt. Nem, mégsem hazudtam. Sudern karba fonta a kezét és szigorúan rám nézett. Ahhoz képest, hogy ilyen fiatal volt – nem sokkal idősebb Jack–nél – baromi szigorú és karót nyelt ember volt. A poénjai erőltetettek voltak, megpróbált egyenlő félként kezelni minket, de istenem annyira nevetséges volt.
– Akkor menjen utána – biccentett az ajtó felé.
Miért pátyolgassam Danielle–t? Még a végén leszúr egy körömreszelővel, vagy kivájja a saját körmeivel a szemeim.
– De... – ellenkeztem. Nem akartam utána menni. Nagyon nem. – Az óra...
Sudern az órájára pillantott, majd oldalra biccentette a fejét.
– Oh, tíz perc nem a világ vége, ha eddig kerülte az órám... – gúnyolódott az asztalnak dőlve.
Felpattantam és a vállamra vettem a táskám, és Danielle–ét is. A többiek visszafojtott lélegzettel figyelték a mozdulataim. A táskájába csúsztattam a megfigyelési lapot, és próbáltam nem törődni a pillantásokkal.
Már fél lábbal kint voltam az ajtón, amikor Sudern visszahívott.
– A beadandó munka? – Vonta fel a szemöldökét. Kezét felém nyújtotta.
Összepréseltem az ajkam. A gyéren kitöltött lapra meredtem. Miért kell ennek történnie?
– Sejtettem. Menjen.
Nem kellett kétszer mondani. A kihalt folyosón próbáltam erőt gyűjteni, majd a mosdók felé mentem. Oh, komolyan be kell, menjek? Nincs is ott... Győzködtem magam, de hallottam, hogy a víz folyik. Mély levegőt vettem és beléptem. Nem tudtam, hogy mire számítottam, de biztos nem egy tágra nyílt csajra, aki halálra vált arccal mered rám.
Nem csak Danielle volt bent, hanem egy szőke lány is. Megtorpantam.
– Perverz idióta! – sziszegte. – Danielle gyere...
Danielle a tükör előtt állt, de engem nézett. Karjait maga köré fonta, mintha fázna.
– Minden rendben – fújta ki a levegőt. – Miattam van itt.
A szőke lány még utoljára alaposan szemügyre vett és kisétált mellettem. Megpróbáltam nem az útjába lenni. Lehet, ha tökön rúgott volna, ha kicsit arrébb állok.
– Ideadnád? – Rá néztem. A tenyerét felém tartotta. Az értetlen arcomat látva, pedig a táskájára bökött. Oh, bakker olyan kínos.
Így hát odaadtam.
– Benne van a megfigyelési lap – magyaráztam. – Az enyém is itt van.
– Nem érdekel! – csattant fel hirtelen. A csempéről visszaverődött a hangja. – Sudern nem engedi, hogy otthon dolgozzunk! Vedd úgy, hogy mégis van egy rossz jegyed.
A kezembe nyomta a lapot. A vállára lendítette a táskáját, és meglökve a vállával elhagyta a mosdót. Oh, a pokolba!
Eric és a haverjai biztosítottak, hogy Sudernnél ez egyenlő a rossz jeggyel. Nincs könyörgés, nincs újrakezdés.
– Jól elbasztad Dani jövőjét – veregetett vigyorogva vállon Eric. – Ha nem kiváló mindenből nem veszik fel az egyetemre.
Talán nem kínzott volna a bűntudat, ha Eric nem mondja ezt nekem. Kezdtem rájönni, hogy nekem osztották a Hemmingsek lelkiismeretét. Nem volt fukar osztás az biztos. Jack is kapott, de nem tudtam, hogy mennyit. Én amióta Heathcote–ban voltam egyebet nem csináltam csak gondolkodtam, bűnhődtem, gyötörtem magam, és úgy éreztem magam, mint egy rakás fos. Nem akartam így érezni magam. A bevált taktika, miszerint lekapcsolom az érzéseim kudarcot vallottak, így maradt a jóvá tevés.
Egész héten követtem Sudern tanár úrat. Könyörögtem, és felváltva siránkoztam. Elhajtott, de én mégis minden nap megjelentem könyörögni. Nem tudtam nyugodni, hogy nem csak a magam dolgát csesztem el, hanem a Danielle–t is. Úgy nézett ki, hogy idén én nem végzem el ezt az évet. Nem csak irodalomból, hanem pszichológiából is megbukom. De ha magamon nem segíthettem, akkor Danielle–en igen.
– Csak Danielle miatt – érveltem. – Én tehetek róla, nem értettem a feladatot, és amire elmagyarázta arra késő volt.
Egy pillanatig mintha megenyhült volna. Addig kell ütni a vasat, amíg forró.
– Dadogni kezdett – kezdtem bele a szemen szedett hazugságba. Dani nagy önuralommal, de képes volt beszélni. Ha suttogott, ha indulatos volt, vagy ha tagoltan beszélt. – Összezavartam, és zavarában ment el. Kérem.
Egy pillanatig szigorú arccal meredt rám, majd felsóhajtott. Mintha tényleg egy pillanatig úgy nézett volna ki, mint egy fiatalember és nem egy ezeréves vén.
– A munkára egyest kapnak – mondta. – De lehetőségük van javítani, ha mindketten elég keményen dolgoznak. Nem tűröm az efféle hozzáállást és a viselkedést. Kötelezően megjelenik minden órámon, és ez érvényes Danielle–re is. Habár ez neki nem okoz olyan nagy gondot, mint önnek – finoman letolt. – Továbbá részt vesznek mindketten a hónap végén megrendezett tudomány versenyen és a hét végéig kidolgozzák ezt a tételt, amire nem volt lehetőségük, de nem ilyen felületesen, mint amit megtehettek volna. Több oldalas elemzés. Ez az ára, hogy ötösre zárjam le Danielle–t.
Danielle–t. Sejtettem, hogy ez rám nem érvényes. Meg tanultam a kimondatlan dolgokat is értelmezni.
– Úgy bizony Mr Hemmings. Ön a legjobb esetben csak hármas lesz. Ha persze teljesíti a feltételeket. Szóval eléggé elszánt Mr Hemmings?
Összepréseltem az ajkam, és bólintottam.
– Nagyszerű. Minden kedden négytől itt várom önöket. Fel kell készülniük, rendesen.
Tervbe vettem, hogy megvárom Danielle–t, és közlöm a fejleményeket. Az iskola előtt vártam, minden percben az órám lesve. A csengő megszólalt, a diákok pedig elkezdtek szállingózni. Danielle nagyon sietett valahova, mert a főárammal együtt igyekezett ki. Eric–kel mindig várnunk kellett rá, mert nem volt hajlandó egyszerre elhagyni az iskolát a többiekkel. Nevetségesen volt képes viselkedni. Azt hitte, hogy még mindig ő a méhkirálynő, azonban az ő csillaga leáldozott. Taszított a viselkedése, fogalmam sem volt, hogy mégis miért törtem magam miatta. A hajnali futások enyhítették az egész napos viselkedését. Danielle leért a lépcsőn, gondosan kikerülve a lépcsőaljánál összecsődült diákokat. A nyelvem hegyére tódult a szó.
Hülye picsa.
Komolyan olyan felsőbbrendűen tette meg az utolsó lépcsőfokokat, hogy elment a kedvem a beszélgetéstől. Ellöktem magam a fától, hogy hazainduljak.
– Ribanc – a szó hatására elhalt minden zaj. Danielle ledermedt, és a szemébe pánik tükröződött. – Büdös ordas kurva.
Az összecsődült diákok felváltott szitkokkal illették. Sőt még a lába elé is köptek.
– P–p–parasztok – vetette oda dadogva, mire röhögés tört ki.
Ideje volt közbe lépni. Danielle elé sétáltam, az arcán a megalázottak kifejezésével lépett mellém.
– Szia – köszöntöttem. Felnézett rám, és majdnem megsajnáltam.
– Mit keresel itt? – kérdezte suttogva.
– Gondoltam, hogy megvárlak – vontam meg a vállam, és dühösen a minket figyelő társaságra meredtem. Ismertem néhányukat. Amióta kihúztam a gyufát Danielle–nél, azóta egy másik asztalnál ettünk Eric–kel. Ezek a barmok meg ott voltak. Ők voltak azok, akik előszeretettel beszéltek két harapás között a megdugott csajokról és a megdugandókról. Danielle a lista elején foglalt helyet. Eric azt állította, hogy egyik barommal sem feküdt össze, de ők mást állítottak. Nem folytam bele, így semleges maradtam. Én csak robotszerűen ettem, és amit mondtak az egyik fülemen bement a másikon meg ki. Majd mentem órára.
- Oké, klassz - préseltem ki magamból, és kicsit hálás voltam azért, hogy nem kell egyedül haza mennem. Legalább nem fogok a hazafele vezető úton sírni vagy hasonló. lépcsős jelenetet, de ha igen is, nem hozta szóba. Haragudtam rá a pszichológia elégtelen miatt, de leginkább magamra, amiért hagytam, hogy elhatalmasodjon rajtam ez az egész. Az egyetem gondolata egyre távolabb úszott, kijavíthatnám, de valószínűleg nincs ennyi időm és energiám az egészre. Amúgy is tudtam, hogy lehetetlen a vágyam. Itt fogok maradni, az összezúzott álmaimmal, a poros kis Heathcote-ban.
Nem tudtam megítélni, hogy hallotta-e a
Ha Luke Hemmings felbukkant, akkor sok dolog történt egyszerre. De egyik sem végződött jól. Csendben voltunk, nem volt beszédes, mint amennyire gondoltam. Eric kitöltötte a csendet, és így az agyam sötét kis zugaiba űzhettem a gondjaim, azonban Luke nem tett így.
A csend kellemes volt a közelében, de nem bírtam a gondolataimmal. Az agyam túlpörgött, és szinte pánikrohamot kaptam a sok gondolattól. Hagyd már abba Danielle! Nem akarod igaz, hogy itt kiborulj az út közepén Luke mellett vagy igen? Persze, hogy nem. Szóval leállítottam magam. Majd otthon kiakadhatok, most nem.
A házhoz érve vettem észre, hogy Maya már itthon van. Megfeszültem, és aggódni kezdtem. Elképesztő módon, de a régi önmagamhoz méltóan ráztam le Luke-ot, és futóléptekkel siettem a házhoz. Nem is csodáltam, ha idiótának nézett, de aggódtam. mit keres itt Maya ilyen korán? Hol van Eric? Épp elértem a lépcsőt, amikor a kert végéből felbukkant Eric. Láthatóan megkönnyebbültem.
- Jesszusom miért remegsz? - komolyodott meg Eric látva az imbolygásom. Megálltam a felső lépcső fokon. Hátra néztem a vállam felett. Luke, a kapujuk előtt állt és engem nézett. Találkozott a tekintetünk, erre gyorsan elkaptam a pillantásom és Ericre néztem. Ő engem figyelt, a szemébe ott volt a levont következtetés. Az állkapcsa megfeszült.
- Hogy értetek ilyen hamar haza? - kérdeztem témát váltva. - Maya?
Eric kifújta a levegőt, jobb lábát a korlátra tette.
- Carl hazadobott minket. Kocsival - válaszolta a cipőjét bámulva. - Maya bent van, Scooby Doo-t néz.
- Köszönöm Eric - sóhajtottam. - Iszonyatos napom volt. Nem sőt...hetem.
- A pszichológia tanár nem gondolta meg magát? - kérdezte fürkésző tekintettel, mire megráztam a fejem.
- És Jackie mit gondol? Nem tudná megpuhítani? - A gyomrom összezsugorodott a pszichológusom említésére. - Tanár és a ...mentorod lévén megérti az indokod. Talán hathatna Sudern-re.
- Nem! - Meglepődtem a hangom élétől. Eric is észrevette, így óvatosan szólalt meg:
- Segíteni akartam - mondta.
Kifújtam a levegőt, és hagytam magam, hogy ellepjen a nyomor.
- N-n-nézd sajnálom, nem vagyok jó passzban. Minden összejött mostanában, és kitör a f-f-frász, ha valami nem úgy megy, ahogy szeretném. Értékelem amit értem és Mayáért teszel Eric. Tudom, hogy nem könnyű velem, és hidd el, hogy a francba kívánom az apám, amiért ilyen helyzetbe kényszerít. Igazán örülök amit é-é-értem tesztek az apáddal. Kö-kö..
Az érzelmeim hatására már beszélni sem tudtam. Eric észrevette, hogy elértem a pontot, amikor nem vagyok képes legyűrni a rohadt dadogást. Egy pillanat alatt mellettem termett és megölelt.
Tuti, hogy őrült. Nem hittem el, amikor egyszerűen köszönés nélkül elrohant. Szó szerint. Kicsit megnyugodt, amint találkozott Eric-kel, de továbbra is úgy viselkedett mint aki bekapott néhány speed tablettát. Hadonászott, szaporán lélegzett a fene tudta mi baja volt. Eric megnyugtatóan beszélt vele. Én meg a verandáról kukkoltam őket. Azt mondtam magamnak, hogy megvárom az unokatestvérem, de arra voltam kíváncsi, hogy mi fog történni. Amikor Eric átkarolta Danielle-t, beléptem, mert ténylegesen kukkolónak éreztem magam. Rögtön a szobámba mentem, és felhívtam Amy-t. Szükségem volt rá.
Az ágyamon heverésztem, és Candy Crusht játszottam, miután abbahagytam a beszélgetést Amyvel. Még volt tíz lépésem, és két gumimacit kellett volna kibányásznom, amikor Eric berobbant a szobámba.
- Seggfej - vágta a fejemhez.
- Mit csináltam? - kérdeztem furcsán. Már nem érdekelt a gumimacik sorsa.
Eric gúnyosan elvigyorodott.
- Soha semmit nem tudsz - vetette oda. Eric-re meredtem.
- Ki is nyögöd vagy itt baszakodsz velem? - kérdeztem. Fontolóra vettem, hogy hozzávágom a telefont.
2 megjegyzés
2015. augusztus 11., kedd
5 posted at 6:53
Jóvá tenni, nem elcseszni
Szerettem volna, ha valami legalább ma jól megy. A "ez nem matek óra" húzásommal leakasztottam Danielle–t a témáról, szóval még reménykedtem benne, hogy ma jól sülnek el a dolgok. Nem tudtam, hogy Danielle milyen tanuló, de biztos, hogy jobb volt, mint én. Na meg, ha dili dokihoz járt biztos, hogy értette ezt az izét.
Amikor kiviharzott a teremből, köpni, nyelni nem tudtam. Úgy meglepődtem, hogy csak másodjára hallottam meg a tanár kérdését.
– Hemmings, szolgálna valami magyarázattal arról, hogy miért rohant ki Ms. Ray?
Oh, ha én tudnám, akkor jó lenne. Ha azt válaszolnám, hogy flúgos a csaj, akkor biztos, hogy Sydney–ig repülnék, így hát hazudtam, mert olyan jól ment nekem.
– Nem érezte jól magát.
Még igaz is lehetett. Elég feldúltnak és fehérnek tűnt. Nem, mégsem hazudtam. Sudern karba fonta a kezét és szigorúan rám nézett. Ahhoz képest, hogy ilyen fiatal volt – nem sokkal idősebb Jack–nél – baromi szigorú és karót nyelt ember volt. A poénjai erőltetettek voltak, megpróbált egyenlő félként kezelni minket, de istenem annyira nevetséges volt.
– Akkor menjen utána – biccentett az ajtó felé.
Miért pátyolgassam Danielle–t? Még a végén leszúr egy körömreszelővel, vagy kivájja a saját körmeivel a szemeim.
– De... – ellenkeztem. Nem akartam utána menni. Nagyon nem. – Az óra...
Sudern az órájára pillantott, majd oldalra biccentette a fejét.
– Oh, tíz perc nem a világ vége, ha eddig kerülte az órám... – gúnyolódott az asztalnak dőlve.
Felpattantam és a vállamra vettem a táskám, és Danielle–ét is. A többiek visszafojtott lélegzettel figyelték a mozdulataim. A táskájába csúsztattam a megfigyelési lapot, és próbáltam nem törődni a pillantásokkal.
Már fél lábbal kint voltam az ajtón, amikor Sudern visszahívott.
– A beadandó munka? – Vonta fel a szemöldökét. Kezét felém nyújtotta.
Összepréseltem az ajkam. A gyéren kitöltött lapra meredtem. Miért kell ennek történnie?
– Sejtettem. Menjen.
Nem kellett kétszer mondani. A kihalt folyosón próbáltam erőt gyűjteni, majd a mosdók felé mentem. Oh, komolyan be kell, menjek? Nincs is ott... Győzködtem magam, de hallottam, hogy a víz folyik. Mély levegőt vettem és beléptem. Nem tudtam, hogy mire számítottam, de biztos nem egy tágra nyílt csajra, aki halálra vált arccal mered rám.
Nem csak Danielle volt bent, hanem egy szőke lány is. Megtorpantam.
– Perverz idióta! – sziszegte. – Danielle gyere...
Danielle a tükör előtt állt, de engem nézett. Karjait maga köré fonta, mintha fázna.
– Minden rendben – fújta ki a levegőt. – Miattam van itt.
A szőke lány még utoljára alaposan szemügyre vett és kisétált mellettem. Megpróbáltam nem az útjába lenni. Lehet, ha tökön rúgott volna, ha kicsit arrébb állok.
– Ideadnád? – Rá néztem. A tenyerét felém tartotta. Az értetlen arcomat látva, pedig a táskájára bökött. Oh, bakker olyan kínos.
Így hát odaadtam.
– Benne van a megfigyelési lap – magyaráztam. – Az enyém is itt van.
– Nem érdekel! – csattant fel hirtelen. A csempéről visszaverődött a hangja. – Sudern nem engedi, hogy otthon dolgozzunk! Vedd úgy, hogy mégis van egy rossz jegyed.
A kezembe nyomta a lapot. A vállára lendítette a táskáját, és meglökve a vállával elhagyta a mosdót. Oh, a pokolba!
Eric és a haverjai biztosítottak, hogy Sudernnél ez egyenlő a rossz jeggyel. Nincs könyörgés, nincs újrakezdés.
– Jól elbasztad Dani jövőjét – veregetett vigyorogva vállon Eric. – Ha nem kiváló mindenből nem veszik fel az egyetemre.
Talán nem kínzott volna a bűntudat, ha Eric nem mondja ezt nekem. Kezdtem rájönni, hogy nekem osztották a Hemmingsek lelkiismeretét. Nem volt fukar osztás az biztos. Jack is kapott, de nem tudtam, hogy mennyit. Én amióta Heathcote–ban voltam egyebet nem csináltam csak gondolkodtam, bűnhődtem, gyötörtem magam, és úgy éreztem magam, mint egy rakás fos. Nem akartam így érezni magam. A bevált taktika, miszerint lekapcsolom az érzéseim kudarcot vallottak, így maradt a jóvá tevés.
Egész héten követtem Sudern tanár úrat. Könyörögtem, és felváltva siránkoztam. Elhajtott, de én mégis minden nap megjelentem könyörögni. Nem tudtam nyugodni, hogy nem csak a magam dolgát csesztem el, hanem a Danielle–t is. Úgy nézett ki, hogy idén én nem végzem el ezt az évet. Nem csak irodalomból, hanem pszichológiából is megbukom. De ha magamon nem segíthettem, akkor Danielle–en igen.
– Csak Danielle miatt – érveltem. – Én tehetek róla, nem értettem a feladatot, és amire elmagyarázta arra késő volt.
Egy pillanatig mintha megenyhült volna. Addig kell ütni a vasat, amíg forró.
– Dadogni kezdett – kezdtem bele a szemen szedett hazugságba. Dani nagy önuralommal, de képes volt beszélni. Ha suttogott, ha indulatos volt, vagy ha tagoltan beszélt. – Összezavartam, és zavarában ment el. Kérem.
Egy pillanatig szigorú arccal meredt rám, majd felsóhajtott. Mintha tényleg egy pillanatig úgy nézett volna ki, mint egy fiatalember és nem egy ezeréves vén.
– A munkára egyest kapnak – mondta. – De lehetőségük van javítani, ha mindketten elég keményen dolgoznak. Nem tűröm az efféle hozzáállást és a viselkedést. Kötelezően megjelenik minden órámon, és ez érvényes Danielle–re is. Habár ez neki nem okoz olyan nagy gondot, mint önnek – finoman letolt. – Továbbá részt vesznek mindketten a hónap végén megrendezett tudomány versenyen és a hét végéig kidolgozzák ezt a tételt, amire nem volt lehetőségük, de nem ilyen felületesen, mint amit megtehettek volna. Több oldalas elemzés. Ez az ára, hogy ötösre zárjam le Danielle–t.
Danielle–t. Sejtettem, hogy ez rám nem érvényes. Meg tanultam a kimondatlan dolgokat is értelmezni.
– Úgy bizony Mr Hemmings. Ön a legjobb esetben csak hármas lesz. Ha persze teljesíti a feltételeket. Szóval eléggé elszánt Mr Hemmings?
Összepréseltem az ajkam, és bólintottam.
– Nagyszerű. Minden kedden négytől itt várom önöket. Fel kell készülniük, rendesen.
Tervbe vettem, hogy megvárom Danielle–t, és közlöm a fejleményeket. Az iskola előtt vártam, minden percben az órám lesve. A csengő megszólalt, a diákok pedig elkezdtek szállingózni. Danielle nagyon sietett valahova, mert a főárammal együtt igyekezett ki. Eric–kel mindig várnunk kellett rá, mert nem volt hajlandó egyszerre elhagyni az iskolát a többiekkel. Nevetségesen volt képes viselkedni. Azt hitte, hogy még mindig ő a méhkirálynő, azonban az ő csillaga leáldozott. Taszított a viselkedése, fogalmam sem volt, hogy mégis miért törtem magam miatta. A hajnali futások enyhítették az egész napos viselkedését. Danielle leért a lépcsőn, gondosan kikerülve a lépcsőaljánál összecsődült diákokat. A nyelvem hegyére tódult a szó.
Hülye picsa.
Komolyan olyan felsőbbrendűen tette meg az utolsó lépcsőfokokat, hogy elment a kedvem a beszélgetéstől. Ellöktem magam a fától, hogy hazainduljak.
– Ribanc – a szó hatására elhalt minden zaj. Danielle ledermedt, és a szemébe pánik tükröződött. – Büdös ordas kurva.
Az összecsődült diákok felváltott szitkokkal illették. Sőt még a lába elé is köptek.
– P–p–parasztok – vetette oda dadogva, mire röhögés tört ki.
Ideje volt közbe lépni. Danielle elé sétáltam, az arcán a megalázottak kifejezésével lépett mellém.
– Szia – köszöntöttem. Felnézett rám, és majdnem megsajnáltam.
– Mit keresel itt? – kérdezte suttogva.
– Gondoltam, hogy megvárlak – vontam meg a vállam, és dühösen a minket figyelő társaságra meredtem. Ismertem néhányukat. Amióta kihúztam a gyufát Danielle–nél, azóta egy másik asztalnál ettünk Eric–kel. Ezek a barmok meg ott voltak. Ők voltak azok, akik előszeretettel beszéltek két harapás között a megdugott csajokról és a megdugandókról. Danielle a lista elején foglalt helyet. Eric azt állította, hogy egyik barommal sem feküdt össze, de ők mást állítottak. Nem folytam bele, így semleges maradtam. Én csak robotszerűen ettem, és amit mondtak az egyik fülemen bement a másikon meg ki. Majd mentem órára.
- Oké, klassz - préseltem ki magamból, és kicsit hálás voltam azért, hogy nem kell egyedül haza mennem. Legalább nem fogok a hazafele vezető úton sírni vagy hasonló. lépcsős jelenetet, de ha igen is, nem hozta szóba. Haragudtam rá a pszichológia elégtelen miatt, de leginkább magamra, amiért hagytam, hogy elhatalmasodjon rajtam ez az egész. Az egyetem gondolata egyre távolabb úszott, kijavíthatnám, de valószínűleg nincs ennyi időm és energiám az egészre. Amúgy is tudtam, hogy lehetetlen a vágyam. Itt fogok maradni, az összezúzott álmaimmal, a poros kis Heathcote-ban.
Nem tudtam megítélni, hogy hallotta-e a
Ha Luke Hemmings felbukkant, akkor sok dolog történt egyszerre. De egyik sem végződött jól. Csendben voltunk, nem volt beszédes, mint amennyire gondoltam. Eric kitöltötte a csendet, és így az agyam sötét kis zugaiba űzhettem a gondjaim, azonban Luke nem tett így.
A csend kellemes volt a közelében, de nem bírtam a gondolataimmal. Az agyam túlpörgött, és szinte pánikrohamot kaptam a sok gondolattól. Hagyd már abba Danielle! Nem akarod igaz, hogy itt kiborulj az út közepén Luke mellett vagy igen? Persze, hogy nem. Szóval leállítottam magam. Majd otthon kiakadhatok, most nem.
A házhoz érve vettem észre, hogy Maya már itthon van. Megfeszültem, és aggódni kezdtem. Elképesztő módon, de a régi önmagamhoz méltóan ráztam le Luke-ot, és futóléptekkel siettem a házhoz. Nem is csodáltam, ha idiótának nézett, de aggódtam. mit keres itt Maya ilyen korán? Hol van Eric? Épp elértem a lépcsőt, amikor a kert végéből felbukkant Eric. Láthatóan megkönnyebbültem.
- Jesszusom miért remegsz? - komolyodott meg Eric látva az imbolygásom. Megálltam a felső lépcső fokon. Hátra néztem a vállam felett. Luke, a kapujuk előtt állt és engem nézett. Találkozott a tekintetünk, erre gyorsan elkaptam a pillantásom és Ericre néztem. Ő engem figyelt, a szemébe ott volt a levont következtetés. Az állkapcsa megfeszült.
- Hogy értetek ilyen hamar haza? - kérdeztem témát váltva. - Maya?
Eric kifújta a levegőt, jobb lábát a korlátra tette.
- Carl hazadobott minket. Kocsival - válaszolta a cipőjét bámulva. - Maya bent van, Scooby Doo-t néz.
- Köszönöm Eric - sóhajtottam. - Iszonyatos napom volt. Nem sőt...hetem.
- A pszichológia tanár nem gondolta meg magát? - kérdezte fürkésző tekintettel, mire megráztam a fejem.
- És Jackie mit gondol? Nem tudná megpuhítani? - A gyomrom összezsugorodott a pszichológusom említésére. - Tanár és a ...mentorod lévén megérti az indokod. Talán hathatna Sudern-re.
- Nem! - Meglepődtem a hangom élétől. Eric is észrevette, így óvatosan szólalt meg:
- Segíteni akartam - mondta.
Kifújtam a levegőt, és hagytam magam, hogy ellepjen a nyomor.
- N-n-nézd sajnálom, nem vagyok jó passzban. Minden összejött mostanában, és kitör a f-f-frász, ha valami nem úgy megy, ahogy szeretném. Értékelem amit értem és Mayáért teszel Eric. Tudom, hogy nem könnyű velem, és hidd el, hogy a francba kívánom az apám, amiért ilyen helyzetbe kényszerít. Igazán örülök amit é-é-értem tesztek az apáddal. Kö-kö..
Az érzelmeim hatására már beszélni sem tudtam. Eric észrevette, hogy elértem a pontot, amikor nem vagyok képes legyűrni a rohadt dadogást. Egy pillanat alatt mellettem termett és megölelt.
Tuti, hogy őrült. Nem hittem el, amikor egyszerűen köszönés nélkül elrohant. Szó szerint. Kicsit megnyugodt, amint találkozott Eric-kel, de továbbra is úgy viselkedett mint aki bekapott néhány speed tablettát. Hadonászott, szaporán lélegzett a fene tudta mi baja volt. Eric megnyugtatóan beszélt vele. Én meg a verandáról kukkoltam őket. Azt mondtam magamnak, hogy megvárom az unokatestvérem, de arra voltam kíváncsi, hogy mi fog történni. Amikor Eric átkarolta Danielle-t, beléptem, mert ténylegesen kukkolónak éreztem magam. Rögtön a szobámba mentem, és felhívtam Amy-t. Szükségem volt rá.
Az ágyamon heverésztem, és Candy Crusht játszottam, miután abbahagytam a beszélgetést Amyvel. Még volt tíz lépésem, és két gumimacit kellett volna kibányásznom, amikor Eric berobbant a szobámba.
- Seggfej - vágta a fejemhez.
- Mit csináltam? - kérdeztem furcsán. Már nem érdekelt a gumimacik sorsa.
Eric gúnyosan elvigyorodott.
- Soha semmit nem tudsz - vetette oda. Eric-re meredtem.
- Ki is nyögöd vagy itt baszakodsz velem? - kérdeztem. Fontolóra vettem, hogy hozzávágom a telefont.
